2012. február 28., kedd

Kambodzsa


Bármennyire is jó egy hely, azért egy idő után elkezd viszketni az ember talpa alatt a föld és mehetnékje támad. Ez történt velünk is Pai-ban, vettünk is egy jegyet Bangkokba. Rögtön az út elején megtudtuk, hogy a VIP mozaikszóval ellátott közlekedési eszközöktől tartani kell. Jelen esetben azt jelentette, hogy eszméletlen sebességgel és zsúfoltsággal száguldottunk a keskeny szerpentineken, vakmerő előzési manőverekkel fűszerezve meg életünket. 762 kanyar, 3 óra, és 3 hányás múlva csodával határos módon egyben megérkeztünk Chiang Mai-ba, ahol átszálltunk egy másik buszra,  és „pihentető” 12 óra múlva, reggel 6-kor, már Bangkok finoman rohadó levegőjét szívhattuk tüdőnkbe. Na… gondoltuk, ha már ennyire lendületben vagyunk, menjünk is tovább Kambodzsába, Siem Reap-be, ahol megnézhetjük majd Angkor romjait. Találtunk is egy utazási irodát korán reggel nyitva, ahol megvettük a jegyeket, ami szerint már aznap reggel 8-kor indulunk is tovább.

Egy jótanács mindenkinek: fáradtan, kialvatlanul, felkészületlenül ne utazz másik országba… Röviden összefoglalva: átvágtak a vízummal, pénzváltással, szállással is. A durva az egészben, hogy kb mindenki ugyan így járt, aki a buszon volt, meg aki utánunk jött, illetve előttünk utazott ezzel a társasággal. Aki Kambodzsába akar jönni, az készüljön fel, hogy ahol lehet, ott megpróbálják becsapni, lehúzni. A kezdeti indítás után folyamatosan gyanakodtunk, ami nagyon fárasztó, és rossz érzés volt, de sokszor bizonyult hasznosnak. Sajnos az emberekbe vetett bizodalmunkat eléggé megnyirbálta ez a kambodzsai kiruccanás, de könnyen lehet, eddig túl naivak voltunk. Mindenesetre találkoztunk jófej és segítőkész emberekkel is (de azért résen voltunk mindig).


Siem Reap-ben az első nap után lecseréltük a lehúzós szállásunkat egy sokkal korrektebbre, és belevetettük magunkat a városba, hogy egy kicsit jobban megismerjük a helyi körülményeket, mielőtt még a romok közé merülnénk Angkorban. Az ország büszkesége a régmúltja, ezért szinte minden jelképében, nevében, márkájában, elnevezésében szerepel Angkor. A közelmúltjuk sajnos nem volt ennyire rózsás, ugyanis 1975-től egy pár évig tartó időszak alatt kiirtotta az ország vezetése a lakosság közel egynegyedét: az értelmiséget, az öregeket, betegeket, meg azokat, akik nem értettek velük egyet, összesen kb 2-3 millió embert. Kicsivel több mint egy évtizede terelődött normális mederbe a dolgok folyása. Ezek miatt a dolgok miatt eléggé kontrasztos lett az ország mára. Van egy vékony kőgazdag réteg, főleg a nagyobb városokban, meg rengeteg szegény. A luxus meg a putri egymás mellett, nagy szögesdrótos betonkerítéssel elválasztva. A gazdagokat onnan lehet felismerni, hogy használt Honda, Toyota vagy Lexus terepjárójuk van (soknak rá van írva az oldalára nagybetűvel, hogy LEXUS, hogy mindenki lássa). Tényleg csak ez a három fajta van nekik. Ha új autót szeretnének behozni, arra 100% vám kerül, ezért menő új autója csak a pártembereknek van. A boltokban lehet kapni olyan élelmiszereket mint nálunk, csak drágábban, mert minden ilyet még importálnak. Mint régebben nálunk, náluk is menő dolog McDonald’s szerű gyorséttermekbe enni, ami persze nagyon drága (többe kerül mint nálunk). Egy recepciós fizetése 69 dollár egy hónapra… Jó kis képlet a korrupcióhoz és a folyamatos ügyeskedéshez. Az ilyen dolgok eredményezik azt, hogy rendőröket kell felbérelni, hogy őrizzék, a bankokat, bank automatákat, hoteleket, turistaszállásokat. Az esti műszak a legviccesebb, mert ilyenkor szerte a városban, csak alvó rendőröket látni. Még jellemzi kicsit az országot, hogy a bevásárló központban megtalálható könyvesboltban is hamisított, fénymásolt útikönyvet  (Lonely Planet) lehet kapni, mint egyébként mindenhol az utcán, és a Western Union bankban hamis dollárt adnak, ha pénzt veszel ki.

Kihevertük a megérkezést, majd másnap biciklire pattantunk és elindultunk megnézni Angkort, ami várostól kb 8km-re van, és jóval nagyobb területet foglal el annál. Mikor már majdnem odaértünk, egy parkőr megállított bennünket és közölte, hogy nem lehet ott jegyet venni, csak a város szélén, egy jegyirodában, egy másik út mellett, mint ahol mi jöttünk… J ok. Végül is mekkora hülyeség odatelepíteni egy jegyirodát közvetlen a látványosság mellé. Visszafelé beugrottunk egy kézműves műhelybe, ahol angkori stílusban faragtak fát és követ, nagyon nagy precízséggel templomok és szállodák megrendelésére. Tényleg nagyon ügyesek voltak, és nagy riszpekt, hogy továbbviszik ezt a kulturális örökséget. Ezek után megnéztünk még egy templomot és egy koponyákból készített emlékművet, amit a népirtás emlékére emeltek. Elég megrázó volt, mint általában egy ilyen dolog. Itt jegyzem meg, hogy ha egy idős ember kéreget az utcán, akkor itt különösen illik neki adni valamit, mert az nem kis teljesítmény, ha túlélte a közelmúlt történelmét. Egyébként az ország lakosságának 50%-a 16 éven aluli. Ezek után este megnéztük még az egyik templomot jegy nélkül, és eldöntöttük, hogy elég lesz majd az egy 1 napos belépő is, mert egyrészt pofátlanul drága a  2 illetve 3 napos (9000 Ft/fő), másrészt nagyon szép, meg lenyűgöző, de úgy éreztük, hogy nem fog többet adni a hely a későbbi napokon, és csak azért vánszorogni a templomok között, mert kifizettük, de rohadtul torkig vagyunk már a romokkal… na ezt nem szerettük volna. (igazunk is volt)


Másnap biciklizés, és templomnézés. Nagyon tetszett Angkorban, hogy hatalmas fák voltak mindenfelé, a park hangulata a dzsungellel, és az egyik templom, amiről nem szedték le teljesen a fákat. Gyönyörű volt, tényleg. Este pihenésképpen, megetettük a halakat a lábunkkal (kép ;), és közben beszélgettünk a tulajjal, aki 18 évesnek nézett ki, de 34 volt, és büszke tulajdonosa egy 500 példányos krokodilfarmnak. Másnap pihi, majd vettünk egy jegyet a fővárosba Phnom Penh-be, mert meg kellett csináltatnunk a thai vízumunkat, és azt csak ott lehetett. Az út oda megint izgalmasra sikerült,mert egy kisbuszos utazás nem lehet unalmas. Földúton előzni 80km/h-val azt eredményezi, hogy 5cm-rel elemelkedsz az üléstől másodpercenkét legalább kétszer. A táj érdekes volt, kicsit bepillantottunk a vidéki Kambodzsába: tehenek, bölények, kacsák, putri, végtelen síkság. Érdekes volt.

Phnom Penh-be miután letettük a cuccunkat, egyből a thai nagykövetségre mentünk, ahol belefutottunk a már sokat emlegetett korrupcióba. A követség kapujánál a rendőr közölte velünk, hogy már zárva van a követség, ne is menjünk tovább, ám ő meg tudná csinálni a vízumunk 40 dollár helyett 80 dollárért expressz sebességgel. Megköszöntük szépen, és mentünk tovább, ahol megint találkoztunk rendőrökkel, akik szintén hasonló ajánlatott tettek. Ezt is megköszöntük, majd bementünk az irodába. Itt kis idő múlva tájékoztattak minket, hogy, ha az ember szabályosan akarja csinálni az ügyintézést, akkor az 4 munkanapba telik, és sokféle papírt kell bemutatni. Ez azt jelentette volna, hogy legkorábban 6 nap múlva kaptuk volna meg a vízumunk, a hétvége miatt. Vagy ha ezt nem szeretnénk, akkor 60 dollárért el tudják intézni 2 nap alatt papírok nélkül (ezt a hivatalnok közölte velünk). Zárójelben megjegyzem, hogy a többi környező országban egy nap alatt megvan az ügyintézés, és annyiba kerül, mint ami hivatalosan le van írva… Láttuk, hogy nincs más lehetőségünk, le kell nyelni a békát. Miután megkaptuk a vízumot, rögtön húztunk el a városból le délre, de útközben tényleg annyira elegünk lett a folyamatos lehúzásokból, hogy inkább meghosszabbítottuk a jegyünket, és meg sem álltunk csak Thaiföldön, Koh Chang-on.


1 megjegyzés:

  1. Jó képek, izgalmas kalandok. Lassan jöhetne a következő bejegyzés!
    KT

    VálaszTörlés