Chiang Mai - Pai

Életemben először aludtam hálófülkés vagonban. A sarkvidéki légkondicionálás ellenére egész elviselhető volt leszámítva a reggel fülünkbe ordító narancsléárust. Amikor dél körül leszálltunk Chiang Mai-ban kellemes idő fogadott bennünket. Gyorsan találtunk a város közepén egy csendes kis szállást, majd nyakunkba vettük a lábunkat, majd vissza tettük őket, és elindultunk a városba. Kellemes, élhető, szellős, szóval tetszett. Voltunk buddhista misén, ittunk isteni frissen facsart mangó juice-t, meg nézelődtünk. Másnap szerettünk volna indulni Pai-ba de a szállásadónk lebeszélt róla, mert éppen akkor volt raggie fesztivál, és tuti nem kaptunk volna szállást, ami utólag be is igazolódott. Másnap ehelyett felmentünk a közeli hegy tetejére, ahol egy gusztustalanságig aranyozott templom volt, aminek a bájához hozzá tett még a tengernyi turista társunk jelenléte. Érdekes jelenség volt fenn, egy csapat fiatal punk, akik körbe a templom körül söprögettek és szemetet szedtek, valószínűleg nem önszántukból, de ettől függetlenül nagyon lelkiismeretesen dolgoztak. Este kimentünk a Sunday walking market-re, ami abból állt, hogy a város egyik legforgalmasabb útját lezárják, és helyi kézművesek, kis konyhák és kereskedők pakolják ki a cuccaikat. Marha jó hangulata volt az egész helynek. A vásárról tudni kell (ez igaz az összes eddigire is), hogy nem lehet se alkoholt fogyasztani, se dohányozni, amit mindenki be is tartott. Érdekes és ez eddig jellemző is egész Thaiföldre, amit eddig láttunk, hogy az utcák nem szemetesek annyira, mint amennyire lehetnének, mert kukát találni sokszor művészet, de mégsem dobják el az emberek a szemetüket. Ennek örömére másnap fogtuk a cuccunkat és felszálltunk a Pai-ba tartó helyi járatú buszra.

A buszos utazás elég délkelet-ázsiaira sikerült: nyitott busz ajtó, roskadásig tömve emberekkel, jópáran állnak, amit a 4 órás út és a kalandos 762 kanyaros kis szerpentin tesz igazán érdekessé, valamint a refluxos bunkó anyuka, aki megüti a gyereke fejét, amikor elalszik és odadől a vállára. Tényleg érdekes volt, máskor is mennék így. Pai-ba megérkezve végre azt éreztem, hogy igen, ezt kerestük. Hegyek, természet, kellemes meleg, chill out, élő zene, szuper szállás, olcsóság, jófej emberek. Itt is ragadtunk egy időre. Első szállásunk elég mesebeli volt: a hegyen fenn, hatalmas terasz, függőágy, rálátás a völgyre szóval fúúú, eléggé tetszett. Pár nap múlva mégis tovább költöztünk a szomszédba egy bungalowba, mert az még hangulatosabb, meg főleg olcsóbb volt. Béreltünk motort, bejártuk a környéket, voltunk vízeséseknél, egy helyi törzs (a lisuk) újévi ünnepségén, túráztunk az erdőbe egy folyómederben, néztünk hatalmas barlangot ahogy több tízezer fecske repül be éjszakára, volt ételmérgezésünk (itt jegyezném meg azt a nem éppen kellemes élményt mikor is 50km-t kellett hazamotorozni szuper kis szerpentinen éjszaka halálrafagyva, 5cm-es amplitudójú remegéssel, miközben nem tudtam, hogy f.ssak vagy hányjak…), tábortüzes éneklős gitározás, minden reggel friss gyümölcs, tea, banánospalacsinta, vacsorameghívás, hosszúnyakú nőnézés, erdei paradicsomi templom látogatás, isteni kaja… szóval volt minden jóság. J

Még az elején vagyunk az utazásnak, de úgy gondoljuk, hogy jó megállni egy időre, ahol jól érzi magát az ember, mert úgy tud csak belemerülni a helybe, megfigyelni azt, megismerkedni jobban az emberekkel. Elég nagy szerencsénk volt, mert itt újra találkoztam Marc-kal, akit még egy bécsi couchsurfing-es bulin ismertem meg. Marc minden telét itt tölti és elég jól ismeri a helyet, meg csomó barátja van itt, meg egyébként is egy eszméletlen figura. Negyven páréves, beutazta már a világot, 210 cm magas, és a családneve magyarra fordítva Ördög, ami elég találó az ő esetében. Csomó hasznos és jó dolgot tanácsolt nekünk, és mindig hívott bennünket helyekre, emberekhez, ahol mindig jó kis muri kerekedett. Marc által ismerkedtünk meg Swiss Chriss-el, aki szintén itt él Pai-ban pár hónapot, készíti a bőr cipőit, táskáit, majd eladja őket. Szereti amit csinál, és ott ahol a legjobban érzi magát. Beszél 5 nyelvet, járt már mindenhol, és eszméletlen pozitív kisugárzása van. Szintén itt lakott egy lökött francia lány, aki kiment Ausztráliába egy gitárral, úgy hogy nem tudott játszani rajta, útközben megtanult, és énekelt mellé. Csupa jókedv és hülyeség, mint egy nagy gyerek.  Ő is hordozott egy életérzést. Volt itt a csak a csakráinak élő, mindenhova mezítláb járó transzcendentális német lény is, aki mondott érdekeseket, bőven, és a biztonság kedvéért rendszeresen tágította a tudatát egy kis fűvel. Találkoztunk még Sebastiannal, aki már 10 éve utazik, jógaoktató és masszőr akinek az élete meg személyisége olyan mint ahogy motivációs és önsegítő könyvek lapjain lettek volna megfogalmazva. Elég inspiráló volt ilyen emberek között lenni.