Bali

Bali lakossága ellentétben Indonézia többi részével, hindu vallású, ami megmutatkozik az élet minden területén. Thaiföldet mondják a mosoly országának, de Bali után úgy éreztük, hogy ez az elnevezés inkább az utóbbit illeti. Sokkal többet láttunk önzetlenül mosolyogni és segíteni embereket, mint eddig bárhol máshol. Van is okuk rá, mert egy hihetetlen változatos és gyönyörű helyen élhetnek, de ők is tesznek arról, hogy jó legyen az életük. Hihetetlen szép a kézműves kultúrájuk, építészetük, táncuk, öltözködésük. Sokszor annyira díszített egy átlagos ház, mint egy templom. A balinézek életét teljesen átjárja a rituálé, a mindennapos ünnep. Apró kicsi áldozatok az ősöknek, szobrok a rossz szellemek ellen, és az egészben tényleg van tartalom, szív, nem csak turistalátványosság, díszlet. Minden házban van egy kis szentély, templomocska. Hisznek a karmában, és a többség próbál eszerint élni, jót cselekedni. Sok ember teli van életörömmel, még akkor is, ha erre nincs különösebb oka. Persze az éremnek van másik oldala is, főleg délen, illetve a nagyobb turistalátványosságok közelében, ahol gyakrabban előfordul, hogy pénzhajhászok és önzőek az emberek.

Érdekesség, hogy a balinézek sem isznak alkoholt, és emiatt jóval élénkebbek, ám a szerencsejátékban kiélik magukat. Mindenféle rulettszerű és érmés játékuk van, imádnak fogadni, főleg kakasviadalokon. Sokan nevelgetik a hátsó udvarukon a leendő bajnokot. A gyerekekre is itt figyeltünk fel jobban, hogy mennyire nyugodtak, nem hisztiznek, valahogy van méltóságuk, önbecsülésük. Sokat gondolkoztuk azon, hogy miért lehet így, és arra jutottunk, hogy itt a gyerekek nincsenek hülyének nézve, hogy „ááá ő csak egy gyerek, ő csak játszani tud, meg esetleg iskolába járni”. Vannak elvárások feléjük már egész kiskoruktól kezdve, segítenek otthon, vagy ahol tudnak, de mindig csak magukhoz mérten, és hagynak nekik a játékra is időt. Csak annyit várnak el tőlük, hogy hasznosnak érezzék magukat. Ezek szubjektív és lehet felületes megfigyelések, mindenesetre nagyon elgondolkodtató volt, amit láttunk, tapasztaltunk.

Menjangan

Miután Balira léptünk első utunk a Menjangan-szigetre (Szarvas-sziget) vezetett, az észak-nyugati csücsökbe. Itt van Bali legszebb merülőhelye. Ez egy nemzeti park része, ahol nincs szállás, de az egyik vadőr volt olyan jófej, és megengedte, hogy az irodában aludhassunk, majd másnap kimehessünk a szigetre egy elég korrekt összegért. Hogy kicsit pontosabb képet kaphassatok a helyről: éppen fekszünk a fűben, amikor zörgést hallunk és tőlünk 10 méterre elvágtázik egy szarvas, nyomában pedig egy kutya. Aztán a majmok is előkerültek, és tanúi lehettünk egy vad szexjelentetnek is. Másnap kimentünk a szigetre és a kristálytiszta vízben szivárványszínű korallfal előtt úszkáltunk egy rakat hallal. Ebédszünetben kikötöttünk a szigetre, ahol egy templom áll, amiben 8 pap él. Megkerestük a templomot, körbesétáltuk, és mögötte egy szarvast találtunk, ami annyira szelíd volt, hogy 4 méterre meg lehetett közelíteni, de közelebbre nem mentünk, mert ezt már így is pofátlanságnak tartottuk a részünkről. Szóval nem volt rossz. És az sem volt kutya, amikor este mindenki elment, és csak mi maradtunk az egész parkban. Fülig ért a szánk. :) Erről a részről sajnos képeket nem láthattok, mert az utunk során itt ért utol minket a technika ördöge... lehet az egész csak a képzeletünk szüleménye, és igazából egy fülledt jakartai szobában hallucináltuk be ezt a történetet.

Lovina

Menjangan után Lovinában maradtunk pár napra, ami a reggeli delfinvonulásáról híres, amit nem néztünk meg. Helyette béreltünk motort, és felmentünk a hegyekbe szívni egy kis friss levegőt. Láttunk vízesést, tavi templomot, nem tavi templomot, cibetmacskát, ami megeszi a kávészemeket majd kiszarja, és ezt az emberek megveszik drága pénzért, és lefőzik kávénak. Rajta kívül nem ismerek más, ilyen irányban ennyire sikeres élőlényt. :) Lovinában a szállásunkat egy édenkerthez tudnám hasonlítani, tényleg annyira hihetetlen szép volt. Itt ragadtunk egy időre, majd Ubudba, a sziget kulturális központjába mentünk. Útközben megismerkedtünk Elfivel, egy jófej német lánnyal, akivel aztán később együtt mozogtunk még pár hétig.

Ubud

Ubudot úgy lehetne jellemezni, hogy a posh turista vásárló butikja. Ha van pénzed, és nem sajnálod szórni mindenféle kulturális dologra, és kézműves portékára, akkor ez a te helyed. Ez a város inkább kirakat volt, de egy jó kiindulópont a környező helyekre, amiktől viszont sokszor leesett az állunk. Voltunk a hegyekben megint, relatíve friss magma mezőn mászkáltunk, voltunk gyönyörű sziklatemplomokban, dzsungeltúrán, kávé és kakaó ültetvényen, rizsteraszokon. Láttunk olyan csontfaragásokat, amiket otthon biztosan múzeumba őriznének, de ezt itt csak az utcán árulták bagóért.

Padang Bai

Innen mentünk tovább Padang Bai-ba, egy kikötővárosba, ahol azonban nem csak kompozni lehet a szomszédos szigetre, Lombokra, hanem volt két csodálatos partja is: az egyik milliónyi hallal és korallal, a másik meg fehér homokos pálmafás, ahogy a képeslapokon szokott lenni. Úsztunk együtt tengeri teknőssel, és láttunk kibújni kisteknősöket a homokból. Voltunk motoros túrázni, megnéztük a királyi fürdő-kertet, merültünk hajóroncsoknál, és láttunk többnapos balinéz ünnepet (asszonyok hatalmas - olykor másfél méter magas - adománykosarakkal a fejükön menetelnek a templomba).

A szállásadóink nagyon kedvesek voltak, sokat mesélek a vallásukról, szokásaikról, és egyik este fel is öltöztettek minket igazi balinéz viseletbe, hogy megnézhessünk egy tradicionális táncos ünnepélyt a helyi templomban, (ahová csak szarongban lehetett bemenni- nagy színes lepel szoknyának feltekerve). Mint később kiderült nem egészen tradicionális táncot láttunk, inkább amolyan kabaré-félét. Eléggé kijött a kulturális különbség ennél a produkciónál. Volt egy olyan rész benne, hogy egy nőnek beöltözött férfi nyivákolt, majd pénzt szórt a gyerekek közé, majd szintén pénzzel felcsalogatta őket a színpadra, aztán férfiakat hívott fel ugyan oda, és ott tánc közben párzó mozgást csinált rajtuk… Ezt Magyarországon valahogy nem tudnám elképzelni. Vagy ennyire más a humor errefelé, vagy fogalmuk sincs bizonyos dolgokról, és teljesen ártatlanok, ez sajnos nem derült ki. Egyébként volt rendes templomi, áldozatbemutatós része is a ceremóniának. Ami itt különös volt, hogy a templom területén belül szerencsejátékot játszottak a férfiak.

Nusa Lembongan

Padang Bai után átmentünk egy közeli szigetre, Nusa Lembonganra amin az útikönyv szerint csodálatos partok vannak szép merülőhelyekkel, és találkozhatunk a hatalmas ördögrájával. Az útikönyv csak abban tévedett, hogy ezek a merülőhelyek nincsenek a parton, így hajót kellett bérelni, hogy kimehessünk hozzá, nem is beszélve az áramlásokról, amik annyira erősek voltak, mintha egy folyóban úsztunk volna. A szigeten az emberek nagy része tengeri hínár farmokon dolgozik, ami abból áll, hogy a part teljesen fel van parcellázva kötelekkel és kis kerítésekkel, amit dagálykor teljesen ellep a víz, apálykor mennek rá ki a szüretelők, akik traktorbelsőn úszó kosarakba szedegetik a növényeket. A tengeri hínárt (angolul seeweed) egyébként a szépség- és élelmiszeriparban használják fel. Ezen a szigeten termesztik a világ össztermésének 90%-át. Nem igazán fizetik túl a termelőket, és mivel Baliról kell áthozni szinte minden egyéb terméket, ezért minden a duplájába kerül az ottani árakhoz képest. A két dologból az következik, hogy az emberek szegényen élnek itt. Kicsit olyan, mintha visszamentünk volna az időben pár évtizedet. Lassú, nehéz, de azért látszólag boldog falusi élet, gyönyörű naplementékkel a háttérben Bali legnagyobb vulkánjával… Az idilli látványon az olykor orrfacsaróan szúrós, minden sarkon lesben álló „seeweed-szag” sem rontott sokat, így sikerült itt ragadnunk jó pár napot.

A sziget egyik gyönyörű része, a Devil's Tear nevű sziklás part, ahol a hullámok 20 méterre csapnak fel, majd utána a víz tükörsimán megáll a természetes sziklateraszokon. Napokig el lehetne nézni, annyira lenyűgöző. Egy másik olyan dolog, ami egyedi és csak itt lehet megtalálni a környéken a „Titkos Ördögrája Pont”. Egyik reggel kihajóztunk ide, és a vízben 5-6 hatalmas rájával találkoztunk, akik odaúsztak teljesen közel hozzánk. Elképesztő érzés volt, amikor a majdnem 4 méter fesztávú gyönyörű állat kecsesen elvitorlázott az orrom előtt egy méterrel. A hideg kirázott tőle, meg attól is, hogy a túra szervezői voltak olyan jófejek, hogy csak a túra végén közölték, hogy adtak volna neoprén ruhát, ha kérünk… Biztos úgy gondolták, hogy senki nem fog fázni 2 órán keresztül a 15 fokos vízben. A videók egy része, amiket a vízben csináltam, kissé élvezhetetlen lett, mert olyan amplitúdóval remegtem, hogy majdnem kiesett a kezemből a kamera, Ritusnak meg majd széthasadt a feje a hideg vízben. Indonéz humor 2.0.

Lembonganról kalandosan sikerült visszajutnunk Balira. Egy „molnárka testfelépítésű” kis vitorlás csónakkal keltünk át a tengeren annyira megpakolva, hogy az kétszer elég lett volna erre a lélekvesztőre. Amikor az elején négyen beszálltunk, már az éppen hogy nem volt szűkös, erre még beszálltak ketten, plusz felmálházták mindenféle egyéb teherrel. A tenger közepén szétszakadt a vitorla fő tartókötele, de ezen annyira nem lepődtek meg, és valahogy visszabuherálták. Végül sikeresen partot értünk. Ennyire szárazföldnek talán még soha nem örültünk. Az utolsó pár napot Padang Baiban élveztük ki, mielőtt még elrepültünk volna a kenguruk földjére…

Előre bocsánat a sok giccses naplementés képért. :)